na szombat van megint, ledolgoztam egy újabb hetet és van még egy teljes mielőtt visszatér a kolleganő, utána pedig heti 3 napot fogok nagyjából, ami több mint eddig volt részmunkában tehát ez jó dolog.
Greg bacont csinált reggelire és én is ettem belőle, piritóson, most pedig fekete bogyót eszem, azt hiszem áfonyának hívják magyarul. Aztán ha gyűjtötem erőt, akkor a sulival fogok foglalkozni, elkezdődött ugyanis és nagy örömömre, infografikát kell alkotni. Azért félek tőle kicsit de én választom a témát, így úgy döntöttem hogy minőségirányítás lesz, mert ahhoz már vannak grafikonok és mérési eredmények, csak újra kell designolni de nem nekem kell csinálni új statisztikákat, nem vagyok én David McCandless hogy hónapokig kutassam az újságokból, hogy hova mentek a milliárdok, össz-vissz hat hetem van rá, különben is Gregász Tiborral (PhD és önkéntes szemléletformáló) álmodtam, úgyhogy itt az idő hogy tipográfiailag kiemelkedő formába öntsem az előadás anyagait.
A másik modulból azt csinálok amit akarok de azzal is időgazdaságosnak kell lenni szóval semmi illusztráció meg pöcsölés, először csomagolást találtam ki, hipóra, de tavaly is csomagolást csináltam és az így már unalmas inkább könyvet fogok, méghozzá orosz nyelvkönyvet, hogy összekössem a kellemest a hasznossal, nagyon ráálltam, tök vicces azért hogy erre pont Skóciában kattantam rá, de ez van, élvezem. Azt mondták a hírekben hogy az iskolai költségcsökkentésből elsőnek itt az idegennyelvek mennek majd, ami szerintem gázos főleg Angliában, két hétig üldöztek egy lengyel "Vezetői Engedély" nevű férfit gyorshajtásért... bár ilyen mindenhol van. A miniszterelnök meg kifakadt a multikulturalizmus ellen, és Sarközy is csatlakozott hozzá, ezt amugy Angela Merkel kezdte még a nyáron, amiben volt némi irónia, merthogy akkor nagyban zajlott a foci VB és ugye tudjuk hogy a németek két csodacsatárja Miroslav Klose és Lukas Podolski pont lengyelek, hogy a VB alatt születő új csillagról, a török Mesut Özilről ne is beszéljünk, vagy a Boateng testvérekről akik félig németek, félig ghánaiak ezért az egyik testvér ghánában a másik pedig németországnak válogatott. A franciáknál pedig egyetlen egy darab ősfrancia sincs, szerintem Sami Nazri és Maluda fogja megnyenri nekik a következő VB-t... hogy magáról Sarkozy elnökről már ne is... amugy pedig mind Angliában játszanak szóval David Cameront se értem, mármint ezzel biztosan a válság miatt megfáradt lakosoknak akarnak tetszeni az ilyen kijelentésekkel csak egy kicsit el vannak késve szerintem.
na mindegy, azért durva hogy itt jósoltam a blogomon pár hete hogy ki tudja kitart-e a közel-kelet a katari VB-ig erre lángokban áll az egész, és most erről mennek a hírek nagyrészt. Kicsit érdekes ahogy a hírekben interpretálják az eseményeket kb olyan szinten hogy "hát ki tudja tudják-e kezelni a szabadságukat ezek", ami elég érdekes, szerintem a kelet-európaiakról is ezt gondolták. a Greg kérdezte, vajon vannak-e olyanok akik nem vesznek részt a pénteki imában vagy nem kifejezetten vallásosak, szerintem a közel-keleten az államvallás valami olyasmi lehet mint a kelet-európaiaknak a szocializmus, attól még hogy kötelező, és a felszínen úgy látszik hogy ez határozza meg a dolgokat, attól még nem mindenki éli ezt meg túl mélyen, és az hogy ki kivel jár épp, mit csinál megint a főnök rosszul, és milyen film megy épp a moziban, az sokkal fontosabb téma a legtöbb embernek, pont úgy ahogy akárhol máshol szerintem, és szerintem ezek a forradalmak most épp erről szólnak.
Na mindegy, ez nem politikás blog vagy ilyesmi, csak elgondolkoztatott hogy a hírekben hogy szerepel az átlagember, még akkor is ha a hírek pont róla szólnak.
Szóval ez van most épp, díjátadót is néztünk, filmes díjakat. Colin Firth megint nyert, megint Jonathan Ross vezette, mókás volt, bár azon kuncogtam egy kicsit amikor Gerard Butlert úgy konferált fel mint a "legférfiasabb férfit aki annyira férfias hogy hú" vagy valami ilyesmit mondott volna, remélem ezalatt azt értette hogy Gerard Butler egy kétlábon járó faszfej. Pardon bocsánat de nem lehet rá mást mondani egyszerűen minden mozdulatából a bunkóság árad és még büszke is rá, szerinte ez vicces és jópofa, fogalmam sincs hogy ez mitől lenne a férfiasság maga. Úgy rágózik egy díjátadón mint Alex Ferguson a United-Arsenalon. Hát ez van. Nem szerethetünk minden skótot, ez benne van a pakliban.
Az ifjú hercegi pár viszont lehet hogy jönnek megint St Andrewsba, itt jöttek össze az egyetemen és ezért valami többmillióval fogják támogatni az egyetemet, tök jó. Sajnos inkább a bölcsész tudományok az erőssége ennek az egyetemnek, pedig kerestem valami jó kis marketinges-reklámos könyvet már a használt könyvesben de nincs nagyon, sőt, oroszt is kerestem hátha abból van valami de az sincs nagyon, egy új orosz könyvet azért vettem csak 10 font volt, de jó a nyelvtani rész benne, segít az online kurzushoz amit csinálok, meg online nyelvtani magyarázós oldalak is vannak szóval lehet hogy azért nem tűnik nehéznek annyira. Magazint már olvasgatok azért, kis szótározással... az Emese féle IBM-es jegyzetfüzetbe írom ki a szavakat, de már egyharmadánál tartok!
Szóval ez van, igyekszem, munka, suli, orosz meg egy kis házimunka is van azért bár a Greg ebben sokat segít szerencsére. Rákapott a Jamie Oliver "30 perces finomságok" műsorára (Jamie Olivert mindenki utálja mert előkelő származású és az apjától lett híres, de azért mindenki aki szeret egy kicsit is enni az tudja hogy azért amit csinál az jól néz ki. Amugy a Kasza-Kapa-Fakanalas csávót is utálják mert ő is arisztokrata, Gordon Ramsay-t viszont azért utálják mert proli, és úgy lett híres. Alapvetően itt mindenkit utálnak aki híres. :D ), na mindegy, a Greg sógóra pedig úgy járt a Jamie Oliver könyvével mint én David McCandlesszéval, hogy lett belőle kettő és az egyiket nekünk adták, szóval a Greg alkothat ha akar és el is mosogat :D ezt a harminc percet ugyanis úgy kell érteni hogy onnantól harminc perc ha minden ki van ki van készítve a megfelelő mennyiségben, előkészítve a kis tálkába mint a műsorában, magyarul tehát két óra harminc percről van szó :) De amugy ötleteket azért lehet belőlük venni.
A Greg meg amugy meglepett, vett két kislámpát a hálószobába és az ottlevő állólámpát meg átvittük a nappaliba így sokkal több fény van, és jobban bevilágít, sőt, növényt is vett, egy pálma szerűséget, mert csak olyan növény fér el itt ami csak felfele nő. Hamár viszont így van akkor valami egzotikus név kell neki, én Raúlnak neveztem el, de lehet hogy Juan, vagy Juan-Raúl mint egy igazi drogbáró. Az American Dad-ben vagy ugye Klaus, a német aranyhal, úgyhogy ezt a következő szintre vive simán lehet Juan-Raúl, a kolumbiai pálma. De lehet, hogy Fülöp-szigeteki ezt még nem döntöttük el, sok ország van még ahol spanyolul beszélnek, pálmafák nőnek, és a GDP kiemelkedő része drogok és szappanoperák termeléséből tevődik össze.
Szóval ilyen dolgok vannak, elfogyott a sör meg az áfonyám, szóval kell menni dolgozni, kezdődjék az infografulás.
Eto ocseny haraso, malenykaja devovcska! Nahát mennyi minden történik abban az apró lakásban, abban a nagy országban! Nem bánnám, ha ez a fajta uralkodói adakozói gesztus errefelé is lenne, polgári módon. Ja, lehet, hogy ehhez polgárság is kell öntudattal, és önérdekérvényesítési képeséggel, az meg valahol nagyon hibernálva van. Kívánunk a pálmának magas életmimőséget! Az én szobanövényem másr a tél eleje óta az életben maradésért küzd, a tetvekkel harcolunk. Egyelőre döntetlen a helyzet, de ettől még nem érzi jól magát a növényke, és még mindig tél van. Ma úgy csináltunk, mint 3 évvel ezelőtt. Sétáltunk a környéken és Kisvárosi gyilkosságot néztünk a tévében. Új részek vannak, kicsit tényleg sok a hulla, de nagyon jó kis rész volt. Csodás vidék, házak, és egy optikus, aki cowboynak képzelte magát, és mindent úgy látott, mintha egy western film lett volna. Barnabie is be volt öltözve mint filmbeli szereplő az álomképben, egy bajszos kalapos figura volt, jól kinézett :-). Minden vasárnap van 5-től az Universalon, nem olyan régen kezdődhetett el az új sorozat szerencsére. Most pedig van a munka.
ReplyDelete