Wednesday, 17 February 2010

folyt. köv.

Hát mivel kijöttem újra "Skótföldre", úgy döntöttem folytatom a "blogolást". Közben olvasom a Sárbogárdi Jolánt, és ez nagy hatással tett az írási "stílusomra" de majd elmúlik. Eddig külömben nem történt semmi különös, "Okay", mondhatni, ámbár tegnap hívtak állás ügyben, de megint kora reggel így később értesültem róla, viszont "SMS"-ben is értesítettek, így visszahívást tudtam kezdeményezni, aholis nem volt asztalánál az illetékes személy, ezért meg kellett hagynom a telephone számom. Délután ugyanezt tettem, a személy ugyanis azóta nem térhetett vissza, de azóta is várom a hívást, megkérdezték ugyanis mely napszakban lenne a legkedvezőbb, ebből arra következtetek, hogy komolyan érdeklődnek talán. Mindazonáltal más újabb helyekre is jelentkezem egyelőre csak interneten keresztül mert Greg még nem nyomtatott jelentkezési lapokat a munkahelyén de majd fog. Így nagyjából ez van, remélem lesz valami, Greg fodrászához majd bejelentkezem, hogy "reprezentatíve" megjelenésű legyek mire összejöhet az állás ügybeni interview. Ma délután ha Greg felkel elmegyünk a bankba számlát kezdeményezni, de még énis most keltem fel csak, és meleg coffee-t kortyolgatok miközben megy a news a tévében. Nézek sok humoros műsort megint meg a Téli Olympiát, "snowboard", "körling" meg egyebek és műkorcsolya. De minek is a "TV" előtt ülni és a hóborította Vancouver-i tájföldet nézni ezen a szép napbarnította reggelen! Lehet, hogy el kellene menni a golfpályákhoz sétálni és a tengert hallgatni, ha megnyitottuk a bankszámlát.
Mindazonáltal nagyon egészségesen is étkezem, tegnap például lazacot csináltam serpenyőben "mirelite"zöldborsóval és egyéb zöldségkörettel.
Egyenlőre még nem csináltam photokat, de majd lefényképezek mindent, ahogyan be vagyok rendezkedve és a Városnyi ruhatáramat elhelyeztem Greg kicsiny szobájában. Majd elmegyünk az "Ikeába" is, és veszünk még éjjeli szekrényt, mert az ékszereim és egyebeim és táskáim egyelőre a földön hevernek ámbár nem szanaszéjjel. Majd csinálok photo-t is azokról a "bijou" dolgokról amiket a Heathrowi reptéren vettem magamnak unatkozás következményeképp és mert igen olcsók, sőt, adómentesek voltak.
Most egyelőre ennyit, folytatom az állás "vadászást" és igyekszem meggyőződésben hinni hogy talpraesett, sőt, "Intelligens" fiatal lány vagyok aki nem maradhat hamarosan munka és állásviszony nélkül egy ilyen csodálatos országban.

1 comment:

  1. Kedves,Intelligens,Okos, Ügyes, igen ez mind stimmoll, megvan a Nagylányom! Nos a lazaccal sikerült magyarnak maradnod, ugyanis a KSH betette a magyar fogyasztói kosárba az összehasonlítgatás végett. Mostmár nekünk is enni kell majd itthon ilyen lazac halat, hogy ne legyen olyan üres az a kosár. Mindenesetre nagyon nagy gratula a főzési attrakcijóhoz! Az állás is megtalál téged, igaz, nem árt hozzá a napot kezdési időben éberen tölteni, de ez is megoldódik, ha már belendülsz a skót életbe. Várjuk a képi illusztrálásokat is a göncök és kiegészítőiről, no meg az élet minden részletéről, parkolóőr pávákról, bulémiás sirályokról, és egyéb unalmas tengeri panorámákról. Szép életet kívánunk új lakóhelyeden, a Gereggel! Az itthon azért az otthonod marad velünk együtt!

    ReplyDelete