Sunday, 21 February 2010

Largo Law

Szerettem volna délután sétálni egyet, és Greg anyukája is így ebből lett egy óriás túra, fölmásztunk arra dombra amit a tengerparti képeken látni messziről. Kemény volt de nagyon jól esett, ráadásul az út egy farmon keresztül vezetett, simogattunk bocikat, simán be lehetett menni, a farm bejáratánál volt egy kis létra a túrázóknak, amin keresztül lehetett menni, a kapuk be voltak csukva szóval bocit meg traktort nem tudtál lopni de a dombra simán fel lehetett menni. A simán persze idézőjelben értendő, elég meredek ugyanis, meg sáros is, volt is utána cipő takarítás meg mosás meg minden. Jó kis túra volt mondjuk, jövő héten talán csak néhány golfpályát mászunk meg... viszont steaket ettünk vacsorára, mert megérdemeljük. Anyukánál nyomtattam néhány jelentkezési lapot amiket majd kitöltögetek, és szerdán találkozom egy nénivel Edinburghban egy designer kötöttáru cégtől akiket még ősszel kerestem meg, "segíteni' nekik terjeszkedni (adatbázis gyűjtés) és valószínűleg nem fizetnének vagy nem túl jól, de sebaj, ez már marketing feladat ami jól néz ki a CV-n mindenesetre. Online legalább 15 helyre jelentkeztem már az új címemmel, remélem hamarosan lesz valami, de addig is elvagyok persze, majd ha kapok adószámot, kitöltögetem ezeket a lapokat és beadom, az üzletekbe meg a CV-ket is, addig meg sétálgatok erre arra Greggel, és nézem a vicces TV műsorokat.










1 comment:

  1. A boci simogatást megnéztük volna élő egyenesben! Hát elég jól nézett ki az a dombtető, még nyomokban havat is tartalmaz. Kellett is a suvickolás elhiszem! Viszont milyen szép napos idő volt, és az a tengeres öblös kép, azért az nagyon jól kinézett! Remélem a dizájnos néninek tetszeni fog a katalógusod mellesleg. Azért hátha ad némi zsozsót a munkádért, miközben kapcsolatot építhetsz, azért ez egy nagyon jó történetnek hallatszik! Persze köll a rendesebb meló is, az anglis bürokrácia talán fejlettebb a "Miniszter úr" óta, és hamar kapod az adószámot. Végül is ez közös érdek! No, akkor munkára fel!

    ReplyDelete